Kónya Ádám Művelődési Ház
Kónya Ádám Művelődési Ház

Kónya Ádám Művelődési Ház

Leírás

A Kónya Ádám Művelődési Ház elsősorban a városunk kultúrát kedvelő és művelő táborának kíván otthona lenni, egy olyan hely, ahol különböző közösségi és egyéni kezdeményezések és ötletek megvalósulhatnak. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy támogassuk a műkedvelők egyéni kibontakozását és csoportos kezdeményezéseit. Közösségi és művelődési programjainkkal azoknak szeretnénk segíteni, akik közelebb kívánnak kerülni gyökereikhez, és azoknak is, akik szeretnének jobban megismerkedni kultúránkkal, népi hagyományainkkal.

Kívánunk több olyan értékhordozó kulturális megmozdulást kezdeményezni, támogatni, amely városunkban elősegít egy sokszínűbb és toleránsabb világot.

Mindenkit szívesen várunk tevékenységeinkre, rendezvényeinkre.

Hasonló helyek

Str. 1 Decembrie 1918, 10, Sfântu Gheorghe, România
Casa de Cultură, Strada Kossuth Lajos 129, Baraolt, Romania
Az Őszi Sokadalom a város ünnepe, amelyet augusztus utolsó hétvégéjén szervezünk meg. 2012-ben új csapattal és új arculattal vágtunk bele a szervezésbe, azzal a céllal, hogy minél több új helyszínt és programot kínáljunk városunk lakóinak és a környező városokból és falvakból idelátogató vendegéknek. Ahogyan az a település nevében is szerepel, Kézdivásárhelyt már a középkorban vásárosok központjaként tartották nyilván, s a történelem folyamán a kezdeti Torja vására kisipari céhek, neves mesteremberek, kézművesek találkozóhelye lett. E piactérnek köszönhetően alakult ki egyedülálló, UNESCO-világörökségi kincsekhez méltó, udvarteres főtere is. A város önkormányzata tehát mindenkori feladatának tesz eleget azzal, hogy időközönként megidézi a múltat, újra és újra megtöltve élettel az egykori piacteret. Kitűnő alkalom erre az aratási és a szüreti örömünnepek között, évente megszervezendő Őszi Sokadalom, az értékek szüreteként emlegetett városünnep. A városnapok fő területe a kézműves kiállítás és vásár, hiszen Kézdivásárhely a céhek és a hagyományok települése. A főtéren e célból kényelmes sátrakat és kirakodó standokat biztosítunk a portékáikat értékesíteni kívánó vásárosoknak, népművészeknek, emellett pedig letisztult programsorozattal készülünk, amely minden korosztályt és minden társadalmi réteget a központi térre csalogat. Nagyszínpadi koncertekben is bővelkedünk, a repertoárt úgy állítjuk össze, hogy a fiatalok, a középkorosztály és az idősebbek is szívesen csápoljanak egy-egy koncerten. Honlap: www.oszisokadalom.ro
Târgu Secuiesc 525400, Romania
5.0 1 értékelés
Az Árkosi Kulturális Központ a művészet és a kulturális oktatás fontos helyszíne. Az intézmény koncerteket, kiállításokat és alkotótáborokat szervez, támogatva mind a már befutott művészeket, mind a tehetséges fiatalokat. Eseményeivel Kovászna megye kulturális életét gazdagítja.
Str. Oltului, nr. 6, Sfântu Gheorghe, Covasna
1 esemény
Színes élmény egy csipetnyi nosztalgiával
Covasna, Romania
Sfântu Gheorghe, Piața Libertății, nr. 2
We can protect environment better together!
Şugaş Băi, Sfântu-Gheorghe, Romania