Elhalasztottuk a Visit Covasna Gálát

Elhalasztottuk a Visit Covasna Gálát


A hatályban lévő rendezvényszervezési korlátozások miatt, valamint tekintettel a kihirdetett szükségállapotra, egy későbbi időpontban tartjuk meg a Visit Covasna Gálát. Miközben a turisztikai szakemberek sikeres évre készültek, a visszajelzések szerint a koronavírus járvány miatt az ágazat gyakorlatilag térdre kényszerült, hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki elmondta: a Kovászna Megye Turizmusáért egyesület munkatársai előzetes felmérést készítettek a koronavírus hatásáról a turizmus területén. 

„Ebben az évben a rendszerváltás utáni legmagasabb turistaforgalomra számítottunk, hiszen az idelátogatók száma a januári és februári időszakban 30% nagyobbak volt, mint az előző év hasonló szakaszában. A járvány miatt kialakult válsághelyzet napról napra új kihívások elé állította a turizmusban tevékenykedőket, majd teljes leállás következett. Ezt leginkább a szállodaipar, a vendéglátás és a rendezvényszervezés szenvedi meg. A helyzet egyik pillanatról a másikra vált drámaivá, a megyebeli foglalások gyakorlatilag áprilisra lenullázódtak, a nyári szezon teljesen bizonytalan. A forgalomkiesés miatt egyik napról a másikra rengeteg ember veszítheti el a munkáját, családok megélhetése került ezáltal veszélybe” – fogalmazott az alelnök. Mint elmondta, az RMDSZ javaslatcsomagot dolgozott ki a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek kezelésére, a Szövetség prioritása az emberek és a családok támogatása, a munkahelyek megvédése a koronavírus- járvány által okozott gazdasági válságban.

“Tekintettel arra, hogy a turizmus köré szövődő szolgáltatások sokfélék, nem lehet egységes megoldást találni, de mindenképpen ösztönözni kell, hogy az alkalmazottak minél nagyobb részét megtartsák, támogatni kell az éttermek és szállodák kieső bevételeinek pótlását. Ösztönözzük az aktív felkészülést különböző vonzó promóciós csomagokkal, hogy a válság után elindulhasson a teljes körű működés. Javasoljuk a vakációs utalványok összegének megduplázását, 2020-ban és 2021-ben, a belföldi turizmus fellendítése érdekében” – ismertette a javaslatcsomag turizmusra vonatkozó részét Grüman Róbert, kiemelve, hogy az RMDSZ előterjesztéseinek bevezetését a megyei önkormányzat is szorgalmazza. A turisztikai vállalkozások megsegítése a kormány, az önkormányzatok és a turisztikai szektor összefogásával valósulhat meg, tette hozzá az alelnök. 

A járvány után a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület idegenforgalmi népszerűsítő kampányt fog kezdeményezni, ezáltal is hozzájárulva a belföldi turistaforgalom fellendítéséhez. A Visit Covasna Gálát március 26-án tartották volna, az esemény célja, hogy díjazzák a turizmus területén dolgozó szakembereket, vendéglátóipari egységeket, szálláshelyeket, rendezvényeket. Huszonnégy kategóriában lehetett online szavazni, összesen 5 280 szavazat érkezett be, eredmény a zsűri értékelését követően születik. A gála új időpontjáról a későbbiekben döntenek a szervezők. 

Hasonló helyek

RAPORT DE ACTIVITATE PENTRU ANUL 2021
A Transylvanian BBQ Festival elmarad
Napi 50 meleg étel az egészségügyben dolgozók számára
Elmarad a Transylvanian BBQ Festival 2020-as kiadása
Segítsen a megyében dolgozó orvosoknak, ápolóknak és egészségügyi szakembereknek!