A vármegye háza

Minden sepsiszentgyörgyi városnéző túra kiinduló pontja az 1832-ben a háromszéki köznemesség pénzén, a katonaság és a jobbágyok munkájával felépített a klasszicista stílusú Vármegyeháza. Háromszék talán legrangosabb, történelmileg is legjelentősebb épülete hírnevét leginkább a Gábor Áronnak tulajdonított legendás mondás táplálja: „Lészen ágyú!” Ebben az épületben székelt ugyanis az 1948-49-es szabadságharc idején a Háromszéki Honvédelmi Bizottmány, és az ülésteremben tartották 1848 derekán azt a székgyűlést, amelynek során a székely ágyúöntő vállalta, hogy két héten belül ágyút fabrikál. 1958 óta egy Gábor Áront ábrázoló dombormű – a szabadságharcos eresztevényi síremlékén lévő hű másolata, Puskás István munkája – is emléket állít a történelmi pillanatnak a ház bejárata mellett.
A 19. század utolsó évtizedében, Potsa József főispánsága idején két szárnnyal bővítették az épület eredeti tömbjét, 1902-ben a dísztermet (ma Gábor Áron terem) felújították, a falakat neves magyar személyiségek portréi díszítették. A kommunizmus korszakának beköszöntéig a Vármegyeháza a mindenkori középszintű területi közigazgatás székhelye volt, 1974 óta a Bod Péter Megyei Könyvtárnak ad otthont. 

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije